Mit nézzünk meg Dubai-ban?

Dubai az Egyesült Arab Emírségek legnépesebb és második legnagyobb városa. A Perzsa-öböl déli partján helyezkedik el, az Arab-félszigeten. A várost két részre osztja a Dubai-öböl, az Arab-öböl benyúló része, amelyen három híd ível át. Északon a központi rész, Deira, délen a modern épületeket rejtő Bur Dubai található. A turisták tájékozódását azonban nehezíti, hogy az itteniek nem sokat törődnek az utcanevekkel, csupán a nagyobb sugárutaknak van közismert neve, a kisebb utak teljes anonimitásba burkolóznak.A város modern arcával, szolgáltatásaival, már egy gazdag és pazar 21. századot idéz, de az itteniek ugyanolyan büszkén őrzik hagyományaikat, szokásaikat és a híresen nagy tiszteletüket a vendég, a látogató iránt.

Dubai gazdasága eredetileg az olajra épült, a kőolaj és földgáz kitermelése ma már csak a 6%-át adja ki az emírség 80 milliárd dolláros költségvetésének. Az ingatlanok értékesítése, valamint az építkezések 22,6%-át tették ki a költségvetésnek 2005-ben, mielőtt elkezdődtek a jelenlegi nagyarányú fejlesztések.

Dubai a számtalan innovatív, nagyszabású építészeti és egyéb beruházásaival, valamint kiemelkedő sporteseményeivel vált ismertté a világ számára. Ez a megnövekedett érdeklődés, valamint a város „globális várossá” és nemzetközi üzleti központtá válása kiemeltté tette a munkások és emberi jogok kérdését is a nagy tömegű dél-ázsiai munkaereje terén.

Atlantis Hotel
Dubaj turizmusának egyik jelképe a Dzsumeira Pálmán 2008-ban átadott Atlantis Hotel. A pálmasziget Perzsa-öbölre nyitott végén álló hotel 113 hektáron terül el, 93 méterrel magasodik az öböl fölé, és 1539 szobája van. Dubajra nyitott tengerpartja 700 napozóággyal várja azokat, akik a felhőkarcolók látványára fürdőznének, de a hullámtörő felőli oldala sem rossz: onnan már az öböl nyílt, hullmázó vízét látni, amit Dubaj más partszakaszairól nem egyszerű a sok mesterséges sziget miatt.

Ihletőjéhez, a Bahama-szigeteken épült Atlantis Paradise Islandhez hasonlóan ez sem csak egy szálloda, de óriási vízi élménypark is egyben. Egy 11,5 millió literes akváriummal, csúszdaparkkal, delfináriummal és rengeteg medencével épült víziparkja nem csak szállóvendék számára nyitott. Bárki vehet jegyet ide, a Palm Jumeirah Monorailről nagyon egyszerűen megközelíthető.

Atlantis Hotel

Atlantis Hotel

Burdzs al-Arab
A Burdzs al-Arab egy széltől dagadó vitorlát formázva áll a város tengerparttól 280 méterre, egy apró mesterséges szigeten. Az 1999-ben átadott hotel tizenöt éve alatt Dubaj egyik fő jelképe lett, a világ luxusszállodái között nem akad ismertebb nála. Az önmagát a világ első hétcsillagos szállodájaként hirdető hotel neve annyit tesz: az arabok tornya.

Az épület árbocot szimbolizáló tornya 321 méter magasra nyúlik, mellyel 2007-ig ez volt a világ legmagasabb szállodaépülete. A város tengerpartjának legmeghatározóbb épülete óriási méretével és légies külsejével kilométerekről vonzza a tekintet, belsejében pedig a határtalan luxusé a főszerep. A modern arab stílusban készült lakosztályokat csak a szállóvendégek élvezhetik, de a hotel több része nyilvános, így éttermei is. Az Al Mahara egy óriási, közel egymillió literes akvárium körül terül el, míg az Al Muntaha étterem 200 méter magasan áll, csodás panorámával az öböl vízére.

Burdzs al-Arab

Burdzs Kalifa
Dubaj rekordjai sorában a legjelentősebb csúcs egyértelműen a Burdzs Kalifáé, a város, és egyben a világ legmagasabb ember alkotta épületéé. A 160 emeletes, felfelé lépcsősen keskenyedő torony 828 méterrel magasodik az utcaszint fölé. 2010-es átadásakor több mint háromszáz métert vert az addigi rekorder Taipei 101-re.

A Burdzs Kalifa egy új, két négyzetkilométeres belvárosi negyed közepén áll, egy mesterséges tó és a világ legnagyobb bevásároló központja, a Dubai Mall szomszédságában. A torony éttermekkel, hotelekkel és üzletekkel csábítja a turistákat, legerősebb vonzerejét azonban a 124. emeletén kialakított kilátója adja, ahonnét tiszta időben a szomszédos emirátusokig is ellátni.

Burdzs Kalifa

Dubai Creek
Egy sósvízű öböl Deira és Burdzs Dubaj városrészek között. Az olajgazdagsággal jött nagy építkezések előtt ez volt Dubaj központja, sőt, a szárazföldbe mélyen benyúló öböl mellé települtek az első jelentősebb külföldi hotelek, felhőkarcolók is. Partján állnak a korábbi uralkodók palotái, itt működnek a mai napig legjobb piacai, de partjáról érhető el a Juma-nagymecset, Dubaj yacht-klubbja, a Dubai Festival City, valamint a Dubai Dolphinarium.

A hidak és a metró mellett az öböl vizén is átjuthatsz egyik partjáról a másikra. Rengeteg viztaxi jár oda-vissza. Mehetsz akár abrávalis, ami a Dubai Creek tradícionáis hajója, egy vászontetős, hosszúkás facsónak. Ilyenekkel van tele a víz, láthatsz továbbá nagy, teherszállító fahajókat is, úgynevezett dhowokat.

Dubai Creek

Dubai Creek

Dubai Fountain
A világ legnagyobb koreografált szökőkútja a Burdzs Kalifa lábánál, a Dubai Mall szomszédságában terül el. A 218 millió dollárból készült Dubai Fountain naponta többször, fix menetrend szerint lövi magasra a vizet, egy időben akár 83 ezer litert egyszerre medencéjéből. A látványos show-k koreográfiák szerint zajlanak, zenei- és fénykísérettel. Általában arab ritmusokat játszanak a műsor alá, de olykor popslágerek szólnak kísérőként. Több mint hatezer világítótest teszi színessé a vízfüggönyt, amit akár 150 méter magasra képes fellőni a technika.

Dubai Fountain

Dubai Marina
A Dubai Marina egy mesterséges öböl a Sejk Zajed út és a Perzsa-öböl közé szorítva, a Dzsumeira Pálma szomszédságában. Magas lakóépületeit több, mint 120 ezer ember lakja, vízén yacht-kikötők sorakoznak, partján kávézók és éttermek érik egymást. A turisták körében utóbbiak miatt kedvelt, de népszerű éjszakai programnak számít itt az éjszakai hajózás a felhőkarcoló-erdő fényeiben. Kedvelt még tengerpartja, a Marina Beach, a város egyik legjobban felszerelt strandja.

 

Dubai Marina

Dubai Marina

Dubaj Múzeum
A Dubai Creek partjához közel áll Dubaj legöregebb ma is álló építménye, az Al-Fahidi-erőd. Az 1700-as évek végéről fennmaradt építmény fennállása nagy részén erődként is funkcionált, ma viszont a város egy apró, de talán legjobb múzeumát találni benne.

A Dubaj Múzeum életnagyságú kiállítási tárgyakkal mutatja be a város múltját, a terület régi lakóinak életét. Gyakorlatilag mindent megtudhatsz itt arról, miként éltek errefelé 1-2-3 száz évvel korábban a halászok, kereskedők vagy bárki más. Vannak itt régi dhow-k mérethű (halászhajó) replikái, egykori házak és öltözetek, melyeket közelről nézve megtudhatod, miként és hogyan éltek itt és viselték el emberek az állandó forróságot. A fegyverek és hangszerek kedvelői sem unatkoznak itt – ezekből is egész szép gyűjteménye van a múzeumnak.

Dubaj Múzeum

Dzsumeira Pálma
A Dzsumeira Pálma (közismert nevén: Palm Jumeirah) Dubaj pálmát formázó mesterséges szigetei közül az egyetlen, amely már beépült. A város partját szegélyező ember alkotta szigeteiből ezt építették fel először, a munkálatok 2001 és 2007 között zajlottak. Az elképesztő mennyiségű, kilencven millió köbméter homokot a Perzsa-öböl aljából szivattyúzták, emellett hét millió tonna követ használtak fel, míg végül összeállt.

Bár a világgazdasági válság a dubaji építkezéseket is megakasztotta, a Dzsumeira Pálmán a pénzügyi nehézségek ellenére is sikerült felépíteni a tervezett hotelek, villák nagy részét. A hotelek a pálma törzsére és a hullámtörőként is szolgáló 12 kilométer hosszú, félhold alakú földíven állnak, míg a pálma levelein luxusvillákat találni.

A sziget a turisták számára is látogatható. Törzsét a szárazfölddel egy autóút köti össze, de saját magasvasútjával, a Palm Jumeirah Monoraillel is megközelíthető. A külső félholdra – ahol többek közt a Palm Atlantis Hotel és az azzal szomszédos vízipark található – egy víz alatti alagúton, és a víz fölött ívelő vasúton lehet átjutni.

Dzsumeria Pálma

 

Dzsumeira mecset
Bár nevezetességei java új, modern építmény, Dubaj a klasszikusan kulturális látnivalókban sem szegény. Ezek egyik legjelesebbje a Dzsumeira mecset, a város második legnagyobb ilyen vallási épülete. A mecset 1998-ban épült, a modern iszlám építészet elemeit ötvözi a tradicionális elemekkel. Két nagy tornyával és kupoláival kedvelt fotós célpont.

A Dzsumeira mecset a turisták számára is látogatható, és ezzel jól jelképezi Dubaj nyitottságát. A mecsetbe bárki beléphet vallási elkötelezettségtől függetlenül, amennyiben betartja a látogatókra vonatkozó szabályokat. Az épületbe a férfiak csak hosszú nadrágban, a nők hosszú nadrágban és hosszú felsőben, hajukat eltakarva léphetnek be. Ha kíváncsi vagy rá, milyen a vallási élet egy ennyire modern, multikulturális világvárosban, mindenképp keresd fel.

Dzsumeira Mecset (forrás:myguide-dubai.com)

Emirates Towers
A Sejk Zajed sugárút arculatának második évtizede meghatározó eleme az Emirates Towers. A kétezres évek első éveiben még a város kevés felhőkarcolója közé tartozó ikertornyok mára persze kicsit beleszürkültek a környező épületerdőbe, de még ma is még ma is a turisták egyik kedvenc szelfiháttere.

Az épületpáros sajátos formája miatt kedvelt, azt viszont ma már kevesen tudják, hogy az irodaépületként funkcionáló magasabb torony 355 méterével 2009-ig a város legmagasabb építménye volt. Kisebb, 309 méter magas testvére teljes egészében hotel, kereken négyszáz szobája van.

Emirates Towers

Infinity Tower
Csavart alakjával a város legegyedibb felhőkarcolóinak egyike a Dubai Marina északi bejáratánál álló Infinity Tower (Magyarul: Végtelenség-torony; ismert még: Cayan Tower). A nyolcvan emeletes, 306 méter magas torony nem csak érdekes látnivaló, de világrekorder is: ez jelenleg a világ legmagasabb olyan épülete, amelynek csúcsa kilencven fokkal csavarodik el az aljától.

A torony több mint hét évig épült, amiben volt egy másfél éves kényszerszünet, miután az alapozás alatt átszakadt egy támfal, és az öböl vize elárasztotta a munkaterületet. A lakóépületet így csak 2013-ban adták át, közvetlen környezetében azonban még ma is zajlanak az építkezések.

Infinity Tower (forrás: orangesmile.com)

Mejdan lóversenypálya
A világ egyik, ha nem a legmodernebb lóversenypályája a 2010-ben átadott mejdani komplexum. A hatvanezer néző befogadására alkalmas lovas sportkomplexum Dubaj még épülő új városnegyedének, a Meydan City-nek egyik első építményrendszere. A versenypályák mellett van itt egy közel háromszáz szobás luxusszálloda, tenyészistálló és a terület első rangú konferenciaközpontként is ismert.

Mejdannak fontos szerepet szánnak a dubaji lovassport megerősítésében, a versenyek mellett így nagy hangsúlyt fektetnek itt az utánpótlásképzésre. Nagy versenyekből nincs hiány: itt rendezik többek közt a Dubai World Cup Nightot, a világ egyik legmagasabb összdíjazású lovas versenysorozatát.

Mejdan lóversenypálya (forrás: dubaiworldcup.com)

Sejk Zajed út
A várost teljes hosszában átszeli az emirátusok legfontosabb autóútja, az E11, melynek dubaji szakasza Sejk Zajed útként ismert. A kétszer hatsávos út városi szakaszának nagy részén a tengerparttal párhuzamosan, attól mindössze egy-két kilométer távolságban fut, összekötve szinte minden jelentős turistacélpontot a városban.

Mivel a Sejk Zajed út már jóval azelőtt a helyén állt, mielőtt Dubajt elérte volna a nagy építkezési hullám, a város felhőkarcolói közül több tucatnyi köré épült. Egyes részein falként övezik a sűrűn épített magas épületek, sajátos hangulatot adva a széles útnak. Sok egyéb mellett – szomszédságában áll az óriási óratornyot formázó Al Yaqoub Tower, és az Emirates Office Tower ikertornyai, de közvetlen mellette fut a metró piros vonalának java is. Az út kiemelt szereppel bír a város életében, ezért nagy becsben tartják, nagy hangsúlyt helyeztek például a parkosítására, melynek eredményeképp az utat járva hamar elfelejted, hogy egy sivatagi államban jársz.

[

Sejk Zayed út (forrás: flashydubai.com)

Sejk Zajed Ál Maktúm Ház
Dubaj jelenlegi uralkodócsaládja, Al Maktúmék egykori uralkodói palotája ma egy bárki számára látogatható múzeum. A Dubai Creek partján 1896-ban épült palota egy egészen más Dubajból maradt fenn, egyike az emirátus kevés 19. századi épületének. A palota kívül szinte változatlan állapotban húzta le ez a 120 évet, belül viszont alaposan átépítették.

A múzeum leginkább a város azon korszakát mutatja be, amilyen az olajvagyon előtt volt, de a kitermelés utáni évek hirtelen jött változásokat is segít megérteni. Fényképeken, kiállítási tárgyakon keresztül mesél egy régi Dubajról, egyes kiállító termeiben a nagyon régiről is. Találsz itt tárgyi emlékeket a tizennyolcadik századi gyöngyhalászatáról is.

Sejk Zajed Ál Maktum Múzeum (forrás: teachmiddleeastmag.com)

Ski Dubai
Dubaj egyik első őrült látnivalója a 2005 óta működő sípálya a Mall of The Emireates bevásárlóközpontban. Sajátos élmény, amikor a negyven fokos melegből besétálsz az épületbe, majd az óriási üvegtáblák mögött meglátod a hóval fedett mesterséges lejtőt, rajta vastagon öltözött síelőkkel. A lejtő négyszáz méter hosszú, 85 méter magas és öt különböző pálya fut rajta.

A 22 500 négyzetméteres síközpontot mínusz négy és mínusz hat fok közé hűtik. Az óriási zárt épületben minden van a jeges csúszdától a jégbarlangon át a tipegő pingvinekig; síelni, snowboardozni, szánkózni és bobozni is lehet itt. Felszerelés a helyszínen bérelhető.

Ski Dubai (forrás: guideandgo.com)

The Dubai Mall
Dubaj látnivalói közé épp úgy tartoznak a gigaméretű plázák, mint a mecsetek és építészeti extremitások. A turistákat sok egyéb mellett a vásárlási lehetőségek vonzzák a városba, de a Dubai Mall nem csak egy pláza a sok közül, hanem összterületét tekintve világ legnagyobbja. Az 1 millió 124 ezer négyzetméteren elterülő központban több mint 1200 üzlet üzemel, minden világmárka jelen van, itt túlzás nélkül minden kapható. Sokan azonban nem a bolttenger miatt jönnek ide.

A Burdzs Kalifa lábánál található Dubai Mall számos különlegessége és világrekordja között a legnagyobb érdeklődés a Dubai Aquariumot kíséri, amely egy óriási, 32 méter kerületű, nyolc méter magas tengeri akvárium 33 ezer élőlénnyel. Van itt még egy óriási korcsolyapálya, egy tematikus SEGA videójáték park, valamint a világ legnagyobb cukorka boltja is.

 

Dubai Mall (forrás: oddviser.com)

Wild Wadi vízipark
A kihagyhatatlan aktív programok egyik legjobbja a Wild Wadi, amely a Hotel Atlantis Aquaventure-je mellett Dubaj másik népszerű víziparkja. A Burdzs al-Arab szomszédságában található Wild Wadi harminc különlegességgel, köztük egy 128 méter hosszú csúszdával várja az extrém vízi kalandjátékok kedvelőit.

A 49 ezer négyzetméteren elterülő vízipark hangulata első osztályú, amit részben azzal ér el, hogy a középkori arab építészet mintájára épült, de a tenger közelsége is sokat növel a park vonzerején. Néhol gyermeteg dekorációja ellenére a park kiváló felnőtt program.

 

Wild Wadi vízipark

 

Infóvonal

+36 30 474 08 68

Nyitva tartás

H-P:8:30 - 17:00
SZ:8:30 - 12:30
V:Zárva

Iratkozzon fel a Dunatours hírlevelére! Értesüljön időben a legfrissebb utazási akciókról és érdekes hírekről!

A Dunatours munkatársai több mint 30 évnyi utazási irodai tapasztalattal teljesítik az utazni vágyók álmait

Hírlevél feliratkozás

Hibás vagy hiányzó adat!

Hibás vagy hiányzó adat!

Elfogadom, hogy megadott személyes adataimat a Dunatours saját marketing tevékenységéhez, közvetlen üzletszerzés, piackutatás és tájékoztatás céljára telefonon vagy egyéb elektronikus hírközlési úton (pl. sms, mms, e-mail), automatizált hívórendszeren keresztül, illetve postai úton felhasználja, valamint harmadik félnek átadhatja a hatályos jogszabályok szerint. Tudomásul veszem, hogy a marketing@dunatours.com elektronikus címek(en) keresztül kérhetem a nyilvántartott személyes adataim törlését, módosítását, illetőleg a kezelt adatokról való tájékoztatást.

A megadott email címet regisztráltuk! Kérjük, ellenőrizd email fiókodat, a hírlevél feliratkozást aktiválnod kell!